2017. június 19., hétfő

Erasmus+ projekt indul iskolánkban


2017 februárjában a Szent Gellért Katolikus Általános iskola és gimnázium angol nyelvi munkaközössége benyújtotta pályázatát a Tempus közalapítványhoz, hogy külföldi továbbképzéseken vehessünk részt, és a májusban nyilvánosságra hozott eredmények alapján elnyertük a kért támogatást.

A projekt témája a rejtett idegen nyelvi tehetség felkutatása és gondozása, így a pályázat keretében 4 angolos és egy tehetséggondozásért felelős kolléga vehet részt külföldi pedagógus-továbbképzésen. Ezáltal 2017 nyarán iskolánk minden angoltanára Angliába utazik 1-2 hetes képzésekre, míg az ötödik kolléga 2018 tavaszán Palermoban vesz részt tanfolyamon.

Reméljük, hogy a képzések és a tapasztalatmegosztás által még hatékonyabbá válik iskolánkban a nyelvoktatás, és nemzetközi kapcsolatokra is szert tehetünk. Ez a blog azért jött létre, hogy mind az öten megoszthassuk a mobilitási időszak tapasztalatait, képek, szöveg vagy videó formájában. Hazatérve pedig ezen a blogon is feltüntetjük, milyen módokon terjesztjük a kurzusokon tanultakat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése