A budapesti Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és
Gimnázium angol tanáraként vehettem részt a címben megnevezett továbbképzésen a
Pilgrims szervezésében, melynek a University of Kent adott otthont. A kampusz
területén kollégiumi szálláson voltam, a reggeli, plusz önellátást
választottam.
A vasútállomásról helyi busszal mentem az egyetemre, ami
első benyomásra úgy tűnt, messze van a belvárostól. Később aztán
összezsugorodtak a távolságok. Csodálatos zöldövezetbe érkeztem, ahol akár a
mesében, mókusok, nyulak és vadkacsák ugráltak, totyogtak körülöttem. A
buszmegállóból visszapillantva pazar kép tárult elém, a székesegyház a „messzi”
távolban.
A szállásomat hamar elfoglaltam, egyszerű, de minden
komfortot nyújtó kollégiumban. Bár elméletben fel voltam készülve, mégis eleinte
megtréfáltak a tipikus brit ajtók, zárak. Bármennyire próbáltam „kicselezni a
helyzetet”, rögtön első reggel bent rekedtem a kollégiumban, és csak „telefonos
távirányítással tudtam kiszabadulni” megtalálva a helyzet kulcsát jelentő
titokzatos gombot a hátam mögött valami furcsa helyen rejtőzve. Később a
csoporttársak hasonló élményekről számoltak be.
Különböző országokból – Izlandról, Hollandiából,
Németországból, Ausztriából, Spanyolországból és Szlovákiából -különböző korú
férfiakkal és nőkkel kerültem egy 10 fős csoportba, és dolgozhattam velük együtt
egy hétig. Egész döbbenetes volt, hogy már javában ment az első foglalkozás,
amikor az egyik soron következő gyakorlat folyamán jöttünk csak rá, hogy négyen
vagyunk magyarok a csoportban. Vicces volt.
Kurzusvezetőnk Hania Kryszewska lengyel származású,
nagyszerűen vezette a dupla órákat minden délelőtt és délután. A csoport minden
tagja maximális odafordulással, nyitottsággal és végig elmélkedve, gondolkodva,
kreatívan vett részt a legkülönbözőbb tevékenységekben, feladatokban.
Gyakorlatilag mindent végig csináltunk magunk is, azért, hogy a diákjainkkal
még inkább „képben legyünk”. Minden anyag, amit felhasználtunk, legyen az
irodalmi vagy művészeti alkotás, vagy egy cikk, autentikus volt. Mindehhez
igénybe vettük az internet kínálta lehetőségeket is, de csak részben, a
hangsúly az emberen, rajtunk volt. A kurzus címe sokaknak elég elvontnak,
elméletinek tűnhet. Talán úgy tudnám összegezni, hogy ez a képzés leginkább egy
újfajta tanári attitűdről, a tanárnak a diákokhoz, és a diákoknak egymáshoz való emberi és szakmai hozzáállásáról,
az együtt végzett munka folyamatáról és gyümölcseiről, a művészet bevonásáról sés
az így létrehozott - esetünkben nyelvi
és szellemi - „termékek” sokszínűségéről szólt, feléjük nyitott ajtót nekünk.
A csoportról is csak legekben tudok beszélni. Egyforma magas
nyelvi szinten volt mindenki, ami nagymértékben hozzájárult a sikeres együtt
dolgozáshoz. És ami még ennél is nagyobb élmény volt, hogy olyan érzésem volt,
hogy semmi fal nincs közöttünk, a legnyitottabban tudtunk rögtön összedolgozni,
és szuper dolgokat csináltunk, mindezt sok humorral fűszerezve. Az órák között
és után is jól esett együtt maradni, és tovább gondolni bizonyos ötleteket,
felvetődött gondolatot, illetve csak beszélgetni. Mi magyarok is úgy
feloldódtunk, hogy szinte egymással is csak angolul beszéltünk.
Volt két Hania által hívott, de ottani pilgrimes
vendégoktatónk is. Így bekukkanthattunk az internetes és mobil alkalmazások
használatába is, illetve részt vehettünk egy nagyszerű dráma órán is. Ez utóbbi
azon túl, hogy rendkívül szórakoztató volt, megmutatta nekünk, magunkon
kipróbálva, hogy milyen fontos az egymásra figyelés nem csak a színjátszás, de
a tanítás, tanulás világában is. Voltak szabadon választható esti órák is,
táncosak, költészettel, játékkal, ezen mindenki kedve és ízlése szerint
vehetett részt. Csoportosan is beültünk egy jó hírű pubba, sétáltunk a
városban, meghallgattuk a naponta 5 órakor éneklő angyali kórust a
katedrálisban. Az utolsó délutánon többen lementek a tengerhez is. Kurzusvezetőnk
úgy búcsúzott tőlünk, hogy mindennek csak mint a jéghegy csúcsát tudta
megmutatni nekünk egy hét alatt, de reméli, hogy tudjuk az irányt, és magunk is
tovább tudunk majd haladni ezen az úton. Mi meg úgy éreztük, hogy olyan jó
értelemben „tömény” és intenzív volt a kurzus, hogy még egy hetet nem is
bírnánk rögtön befogadni, de eljönni nem volt kedvünk.
A helyszín is nagyon inspiráló volt, mintha ezt a tematikát
lett volna hivatott támogatni. Régi és modern szinte minden szinten egymás mellett
volt. Maga a kampusz hatalmas zöld
területen helyezkedik el sok-sok modern épülettel, a háttérben a város, a
katedrális képével, az ugrabugráló állatokkal körülöttünk. Talán az egyetlen
zavaró tényező az volt, hogy nagy építkezések voltak folyamatban, sok
elkerített résszel, de olyan tágas volt még így is minden, hogy ez sem
akadályozta a mindennapokat.
Örömmel tapasztaltam, hogy az életen át tartó tanulás itt
tényleg megvalósulni látszik, mert sok-sok idős, már-már öreg „diákkal” is
találkoztam.